DM-cikk

Duray Miklós írásai, beszédei, illetve vele készült interjúk

Megbékélési kísérletek a Kárpát-medencében

A Kárpát-medence nemzetei közötti új megbékélésre nyílt lehetőség a történelmi távlatok szempontjából számlált elmúlt napokban, a 2010-ben alakult „Charta XXI” mozgalom kezdeményezésére. Ki tudja hányadik az elmúlt száz év és ezer év során?

Bővebben »

Egy rendszerváltó magyar esete a Felvidékkel

en31

(Forrás: Erdélyi Napló, 2013. október 31.) Az utódállambeli magyarságnak minden nemzetrészben megvannak a rendszerváltó személyiségei. A kilencvenes évek zavaros közéletében ők jelentettek eligazodási pontot a helyi magyar közösségek számára. Felvidéken Duray Miklós ez az ember. Dunaszerdahelyen beszélgettünk.

Bővebben »

Szófondorlat és azonosságtudat

Szófondorlat és azonosságtudat címmel tartott előadást Duray Miklós politikus, író, egyetemi tanár az MTVA Kós Károly Kollégiuma által rendezett konferencián Békéscsabán. A „kisebbség” elnevezéssel – magyarázta a felvidéki politikus, közíró – Trianon után elvették a határon túlra szakított magyarok minden jogát.

Bővebben »

Aki magyar, velünk tart

Rajkán a Faluházban október 22-én este tartották az 1956-os forradalom 57.évfordulójának emlékére szervezett községi megemlékezést. Ünnepi beszédet Duray Miklós mondott:

Bővebben »

Európát ma nem elrabolják…

(Előadás a Százak Tanácsának műhely-konferenciáján Budapesten – 2013. szeptember 27.)A görög mitológia egyik csodálatos története az állítólag szépségesen szép Európé elrablása. Agénór lánya a beléje szerető, a fehér bika képében őt elrabló és Krétára elhurcoló Zeusztól, akitől három gyermeke is származott, végkielégítésként három ajándékot kapott: egy mindig célba találó eszközt …

Bővebben »

Bajnok voltál, Bajnok maradsz

(Dr. Bajnok István emlékére, 2013. szeptember 20/24.)Ha nem ma lenne a halálod napja, még tréfálkozhatnék is, mert éppen délelőtt jutott eszembe (nem tudván, már túl vagy az utolsó dobbantón), hogy Prágában, ahol diákoskodtál és ahol együtt voltunk parlamenti képviselők, 1992 tavaszán együtt kóstoltuk meg azt a rettentően büdös kínai pálinkát, …

Bővebben »

Fogyunk vagy tisztulunk?

(Megjelent a Szabad Újság hetilapban, 2013. szeptember 18-án) Értem, de mégsem értem, miért ünnepeljük 2013 szeptemberében a szlovákiai magyar politikai élet „egységessé válásának” 15. évfordulóját, azaz a felvidéki magyar pártoknak azt az egyesülését, amit oly keservesen, részben kikényszerítve izzadtunk ki 1998 júliusában.

Bővebben »

Hogyan lett több a kevesebb?

(A magyar politikai együttműködés viszontagságai Szlovákiában 1990–1998 között. Az „Együtt egymásért – 10 éves a Magyar Koalíció Pártja” c. kiadványban megjelent visszaemlékezésnek 2013-ban, a pártegyesítés 15. évfordulója alkalmából bővített változata.)

Bővebben »

Kárpátok Őre szilvásváradi szobránál

Szilvásváradon minden évben megemlékeznek a Kárpátok Őre tiszteletére, 2002-ben állított szobornál, ami az 1915-ben Kolozsváron felavatott Kárpátok Őre szobor pontos másolata. A szobor a honfoglalás után a Kárpátok hágóinak védelmére rendelt őröknek állít emléket. A szobor kolozsvári eredetijét 1918 után az új hatalom megsemmisítette. Csikcsomortányban  ebben az évben a 907-ben …

Bővebben »

Levél a 15 éves MKP kongresszusára

(Videókkal kiegészítve) Tisztelt Elnök Úr! Kedves Barátaim! Sajnálom, hogy nem vehetek részt az 1998-as pártegyesítésről való megemlékezésen, annak a nagyon keservesen és nehezen megvalósult eseménynek a tizenötödik évfordulóján. Baj, hogy erről az eseményről ma már csak történelmi vonatkozásban beszélhetünk, mert az akkor kialakított politikai egység már nem létezik.

Bővebben »
Megszakítás