DM-cikk

Duray Miklós írásai, beszédei, illetve vele készült interjúk

Az SNS megnyilvánulásait az ellenségkeresés vezérli

„Trianon Szlovákiát is sújtja lélektani értelemben. A nemzetközi közösség elismert egy szuverén államot, de ez nem jelenti azt, hogy történelmet is adott hozzá. Szlovákiában egy virtuális történelem kialakításának kényszere munkál, s ez egy lélektani teher” – mondta Farkas Géza, a pozsonyi magyar nagykövetség konzulja egyik februári interjújában, és emiatt a …

Bővebben »

Alaptörvény, nemzet, állam, állampolgárság

(Duray Miklós tanulmánya a Magyar Köztársaság alkotmányozási folyamatával kapcsolatban)Összefoglaló: Meggyőződésem, hogy Magyarország készülő új Alaptörvénye nem csak az államról, hanem a nemzetről is szól. Ezért kötelességemnek tartottam, hogy véleményt mondjak a születőben lévő javaslatról és most, a Magyar Országgyűlésbe benyújtott kormánypárti javaslatról. Az előkészületi időben megfogalmazott véleményemet az alábbi írás …

Bővebben »

A tét: Magyarország (véleménycsere a készülő alkotmányreform kapcsán)

A Magyarországért Egyesület a budapesti Szent Margit Gimnáziumban konferenciát szervezett „A tét: Magyarországért” címmel.  A nyilvános konferencia célja a véleménycsere a készülő alkotmányreform kapcsán, történelmi hagyományaink és modern hétköznapjaink összefüggéseiről. A konferencia meghívott előadója volt Duray Miklós felvidéki közíró-politikus is. Előadásában az ezzel kapcsolatos meglátásait, elképzeléseit ismertette.

Bővebben »

Nem nyugodhatnak meg a Felvidéken

A felvidéki magyar a legmegfélemlítettebb az összes többi közül – mondta a Magyar Hírlapnak Duray Miklós, a felvidéki Magyar Koalíció Pártja, az MKP volt alelnöke, aki a politikusok elhasználódásáról alkotott nézetei mellett beszélt arról is, miként tévesztette meg szlovákiai nemzettársainkat egy gazdasági érdekeket érvényesítő hibrid párt élén Bugár Béla.

Bővebben »

Sokszínű vagy különböző

Örökség a jövőnek <Heritage for the Future> konferencia a magyar Országgyűlés Felsőházi termében. 2010. november 25-én. (A konferenciáról tudósítás ITT olvasható). Az örökölt kulturális sokszínűség megőrzésének lehetőségei Európában – szekcióülés bevezető előadását Duray Miklós tartotta: Amikor a kulturális sokszínűségről még szó sem esett, már akkor sem tudtam eldönteni, hogy Európára …

Bővebben »

Eltelt húsz év fölöttünk és közben a társadalmaink szétestek

Interjú Duray Miklóssal a Magyar Fórumban (Győri Béla interjúja a Magyar Fórum 2010.november 11-számában. Az interjú a MÁÉRT november 5-i ülése után készült) – Duray Miklós a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) IX. ülésén részt vett, pedig már nem a Magyar Koalíció Pártja tisztségviselője.– Igen. Semjén Zsolt meghívására vehettem reszt mint …

Bővebben »

Kettévágott életünk, szétszabdalt tájaink, hetedelt hazánk

Aligha találhatunk még egy helyet a világon a mi Kárpát-medencénken kívül, ahol elmondható lenne egy emberről: hat országban lakott, de sohasem költözködött. A napvilágot az Osztrák–Magyar Monarchiában látta meg, kora ifjúságát Csehszlovákiában töltötte, házasságra érett férfiként éppen akkor lépett, amikor Szlovákiában lakott, de vállalkozni Magyarországon kezdett, a Szovjetunióban vesztette el …

Bővebben »

Interjú a a MÁÉRT megújulásának lehetőségeiről

November 5-én, pénteken hat év szünet után ül újra tárgyalóasztalhoz Budapesten a MÁÉRT. Utoljára a 2004. december 5-ei népszavazás határon túli magyarokat megalázó kampánya idején ülésezett a testület, most fél évvel a külhoni magyaroknak állampolgárság-szerzési jogot adó törvény megszületése után….

Bővebben »

Aki magyar, velünk tart!

Duray Miklós felvidéki politikus, közíró volt az ünnepi szónok Kecskeméten az 1956-os emlékműnél tartott megemlékezésen: Ez a számunkra örökül hagyott felszólító mondat volt talán a legfontosabb, legmélyebb értelmű, de akár vitatható hívószava az 56-os forradalomnak. Azért vitatható, mert első hallásra azt kifogásolhatjuk benne, miért csak a magyart szólították meg, hiszen …

Bővebben »
Megszakítás