Események

MKP-küldöttség a Fidesz tisztújító kongresszusán

A Fidesz tisztújító közgyűlésén az MKP küldöttsége is részt vett Csáky Pál, Bárdos Gyula, Berényi József Biró Ágnes, Farkas Iván és Duray Miklós összetételben. Ez egyben az első alkalom volt arra, hogy a Magyar Koalíció Pártja új vezetősége üdvözölje a Fidesz új vezetőségét. “Pártjainkat, tagságunkat és támogatóinkat több szál köti …

Bővebben »

Több magyar beszéd Szlovákiában?

Forrás:Hospodárske noviny(2007.V.17. szerző:Habrmanová Slávka) * A kerületi hivatalok valamelyikében a nemzetiségek nyelvén beszélni vagy a kisebbségek jogainak más bővítése – semmi ilyesmi egyelőre Szlovákiában nem “fenyeget”. Az unióból ugyanakkor világos üzenet jött: javítsatok a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvi Charta betartásán. Európai szakértők ugyanakkor nemrégiben Szlovákiában jártak, hogy vizsgálják a charta gyakorlati …

Bővebben »

Három nap a szavak bűvöletében

Forrás: Kassai Figyelő Rimaszombatban április végén bonyolították le a XVI. Tompa Mihály Országos Vers- és Prózamondó Versenyt. A rendezvény Közép-Európa egyik legnagyobb, többezres tömeget megmozgató fesztiválja, amelynek előselejtezői már az alapiskolákban megkezdődnek, s amíg a legjobb 200-250 versenyző eljut Rimaszombatig, többszáz iskolai, járási és megyei fordulót bonyolítanak le. (Kép: Duray …

Bővebben »

Csáky: Duray az őt ért övön aluli ütésekre reagált

Több kényes témára is nyíltan reagált a Markíza kereskedelmi televízió Testre szabva című mai politikai vitaműsorában Csáky Pál, a Magyar Koalíció Pártja elnöke, aki visszautasítja azokat a vádakat, hogy tisztességtelen eszközöket használva jutott volna a párt élére. A műsorvezetőnő azon kérdésére, hogy sikerében mekkora része volt Duray Miklósnak, Csáky Pál …

Bővebben »

Mit mondott Csáky Pál?

Forrás: Felvidék MaA JOJ televízió tegnapi (2007. április 12-i) vitaműsorában Bugár Béla többször is utalt arra, hogy Csáky Pál igazolhatná, megalapozatlan Duray azon állítása, miszerint őt valaha a kommunista titkoszolgálat egyik ügynöke irányította. Duray ezt a Magyar Fórumnak adott interjújában mondta, melyben az ügynököt illetően nevet nem mondott, csak mint …

Bővebben »

Csáky: Önmagunkat csapnánk arcul akkor, ha Duray Miklóssal szemben méltatlanul viselkednénk

Forrás: NépszavaCsáky Pál, a Magyar Koalíció Pártjának elnöke a Népszavának adott interjújában beszélt a párt új programjáról, s a jövőbeli stratégiájáról. Természetesen szó esett a radikális Duray Miklós várható szerepéről is, akit stratégiai alelnökévé választottak… Az újságíró azob kérdésére, hogy: A sajtó tele van azzal, rossz üzenete van annak, hogy …

Bővebben »

A csehországi Együttélés levele

1990 márciusában (akkor még Csehszlovákiában) alakult az Együttélés politikai mozgalom. A Duray Miklós vezette mozgalom egészen az 1998-as szlovákiai magyar pártegyesítésig tevékenykedett. 1993-ban, miután az ország kettévált, a mozgalom is szlovákiai, illetve csehországi részre vált. Ez utóbbi a mai napig működik, és az MKP kongresszusa után levélben köszöntötték Duray Miklóst. …

Bővebben »

Az elnökcsere esélyt ad egy jó programra

Felvidék Ma / Március 31-én tartotta tisztújító közgyűlését a Magyar Koalíció Pártja, amely 169:155 arányban Csáky Pált választotta meg a párt országos elnökének Bugár béla korábbi elnökkel szemben. Duray Miklóst 211 szavazattal a párt stratégiáért felelős alelnökének választották. “”Az elnökcsere régen érett már. Bár nem akarom összevetni az elmúlt évek …

Bővebben »

Több mint 300 reakció érkezett a Sme napilapban megjelent ‘Bugár – Duray párharcról’ szóló cikkhez

Sajtófigyelő – A legnagyobb példányszámú szlovákiai napilap, a liberális Sme február 28-án egy teljes oldalon foglalkozott a Magyar Koalíció Pártja (MKP) két legmagasabb tisztségét betöltő személyével, Bugár Béla pártelnökkel és Duray Miklós ügyvezető alelnökkel. A cikk aktualitását az adja, hogy e hónap végén tisztújító közgyűlést tart a Magyar Koalíció Pártja. …

Bővebben »

Találkozás Orbán Viktorral

Orbán Viktor, a FIDESZ elnöke február 14-én Pozsonyban tartózkodott, ahol az Európai Néppárt alelnökként vett részt különböző programokon. Találkozott többek közt az MKP képviselőivel is. Ezen a találkozón az  MKP részéről Duray Miklós ügyvezető alelnök, Farkas István az MKP Országos Tanácsának elnöke, Bárdos Gyula frakcióvezető és Hrubík Béla, az MKP …

Bővebben »