A Szent Korona kicsinyített másolatát november 8-án ünnepélyes keretek között adták át Várhosszúréten. A rendezvény az újonnan alakult Szövetség az Emberi és Keresztény Értékekért polgári társulás szervezésében valósult meg – rangos vendégek, közéleti személyiségek jelenlétében.
Bővebben »SZAKC közgyűlés Kassán, a 47. Kazinczy Napokon
Idén a Szövetség a Közös Célokért társulás a 47. Kazinczy Napok keretében tartotta meg éves közgyűlését. A szakmai konferencián a társulás egyes tagszervezetei is bemutatkoztak az anyanyelv ápolásának fontosságát hangsúlyozva.
Bővebben »Iskoláink jövőjéről tartottak regionális fórumot Mátyusföldön
Kulturális örökségünkről és iskoláink jövőjéről tartottak regionális fórumot Deákiban október 29-én.
Bővebben »Esterházy-konferencia a szombathelyi Őrvidékházban
„Sem gyűlölettel, sem erőszakkal…” – ez volt az október 28-án, Szombathelyen, az impozáns Őrvidékházban megtartott Esterházy-konferencia mottója, amelyen magyarországi, csehországi, lengyelországi és felvidéki előadókat hallgatott meg a mintegy száz érdeklődőből álló közönség.
Bővebben »Kárpát-medencei civil szervezetek találkozója Szolnokon
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Civil Információs Központ (CIC) szervezésében október 22-én a megyei és a Kárpát-medencei civil szervezetek képviselői találkozhattak Szolnokon, a városháza dísztermében.
Bővebben »Szoboravatás: Királyhelmecen híven őrzik Dobos László emlékét
Dobos László Kossuth-díjas írónk, a Magyar Művészeti Akadémia tagja idén október 28-án lenne 85 éves. Meg nem élt születésnapja alkalmából méltó megemlékezésre, Dobos László Emléknap szervezésére került sor október 17-én a szülővárosában, Királyhelmecen.
Bővebben »Az aradi vértanúk emléknapja Léván: a tudatos közös vállalásra emlékezünk
A lévai magyar közösség a nagysallói csata köztemetőben található emlékművénél tartotta meg az aradi vértanúk emléknapjának megemlékezését. Az október 6-i eseményen áldották meg a közadakozásból felújított emlékművet.
Bővebben »Duray Miklós is előadója volt az ’56-os ifjúsági tábornak Kiskunmajsán
Sikeresen véget ért az ’56-os ifjúsági tábor, melyet augusztus 2-9-e között rendeztek Kiskunmajsán. Az idei táborba is érkeztek diákok a Felvidékről, Délvidékről és Erdélyből.
Bővebben »Szervátiusz Tibor köszöntése 85. születésnapján
Duray Miklós köszöntötte Szervátiusz Tibor Kossuth-díjas magyar szobrászművészt Budapesten, 2015. július 19.-én, közelgő 85. születésnapja alkalmából. Az ünnepségen részt vett Dr. Kövér László a Magyar Országgyűlés elnöke, és a július Szervátiusz alapítván kuratóriumának tagjai. Az ünnepségre a Hilton szállóban került sor vasárnap kora délután. Része vagy minden idők örökségének Vissza …
Bővebben »Orbán Viktor gratulált Duray Miklósnak
„Úgy gondolom, aki e kivételes politikus-írói személyiségre mai példát keres, Önre bátran tekinthet” – írta Duray Miklóshoz szóló levelében Orbán Viktor: Tisztelt Duray Miklós Úr! A nemzetükért felelősséget érző magyar írók különleges teremtményei a Mindenhatónak, hiszen ők nem csak gyönyörködtetni akarnak, hanem gondolataikkal, szavaikkal és munkáikkal szellemi honvédelemre tanítanak. Tükröt …
Bővebben »
Duray Miklós honlapja felvidéki politikus, közíró