Forrás: Felvidék Ma, Pátria Rádió Az ügyészség döntött Ján Slotának Duray Miklóssal kapcsolatos feljelentésével kapcsolatban, melyben a szlovák nacionalisták vezére a szlovák állam elleni tevékenységgel vádolta meg a Magyar Koalíció Pártja (MKP) ügyvezető alelnökét. Az ügyészség elutasította Slota beadványát, mivel Duray nem követett el bűncselekményt. Egy másik feljelentésnél, melyet az …
Bővebben »Nemzetpolitika, országpolitika, kormánypolitika
A politikusokra nem jellemző Európában, sem másutt a világon, hogy különbséget tudnának tenni a nemzetpolitika, az ország-politika és a kormánypolitika között. Lehet, hogy van sok olyan politikus, akinek a kormánypolitika jelenti – megkülönböztetés nélkül – az előbbi kettőt, de valószínűleg azok vannak többségben, akik számára a kormánypolitika a cél és …
Bővebben »Mács József: Karikás ostor vagy megértés?
Sajtófigyelő – Mács József írása a Szabad Újságban (2006.09.26.) „Mindenütt hazánk van, ha jól megy sorunk.” (Arisztophanész)Durayt tisztelni illenék! Nem csak a jó felkészültsége miatt, sőt még nem is a bátorsága miatt, amit a diktatúra idején tanúsított, mert hiszen akkor be kellene vallanunk a gyávaságunkat, hogy a pártállami években hallgattunk, …
Bővebben »Köztörvényesek vagy forradalmárok?
Megostromolták a magyar (magyarországi) közszolgálati televízió székházát 2006. szeptember 17-éről 18-ára virradóra. Ez az első eset a világtörténelemben, hogy az MTV székházát – még ha rövid időre is – a magyarországi kormány politikája ellen lázadók foglalták el. Eddig – 1957 óta – csak annak lehettünk a tanúi, hogy az épületet …
Bővebben »Forradalom, most?!
Wittner Máriának igaza van: forradalom zajlik Magyarországon, most 2006. szeptember vége felé. Kérdés: győz-e vagy elvetél? Néhány közméltóság hangosan elhatárolódott ´56 egyik hősének ettől a véleményétől. Ezért sarkalatos a kérdés: mi a forradalom? A revolúció, a magyar kifejezés idegen eredetű megfelelője újjáéledést, megújulást jelent, azaz: kezdődik minden elölről, de nem …
Bővebben »Meggyőződésem, hogy bűncselekmény történt
Forrás: Hídlap A szlovák rendőrség tegnap két, a szlovák-magyar atrocitások tekintetében fontos lépést is tett: a rend őreinek kérésére a pozsonyi Óváros polgármestere betiltotta a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom szombatra tervezett tüntetését. Emellett bejelentették, hogy a Nyitrán megvert diáklány valójában színlelte a történteket, mi több, ezt szakértői vizsgálatokkal is alátámasztották. …
Bővebben »Nyilatkozatok a magyarverésekről
Felvidék Ma – on A Magyar Koalíció Pártjának politikusai egyhangúlag támogatták a parlamentben annak a nyilatkozatnak az elfogadását, mely elítéli az országban megnyilvánult erőszakos cselekedeteket. Az MKP kezdeményezte nyilatkozat elfogadását egyébként valamennyi párt támogatta – egy kivétellel: a kormányfői posztjától megfosztott Dzurinda és pártja, a Szlovák Kereszténydemokrata Unió a nyilatkozat …
Bővebben »Válasz a Szlovák Nemzeti Párt levelére
Duray Miklós 2006. szeptember 5-én válaszolt a Szlovák Nemzeti Párt által felhatalmazott ügyvéd azon levelére, amelyben arra szólították fel, hogy vonja vissza azon szavait, hogy a Szlovák Nemzeti Párt fasiszta párt, és ezzel párhuzamosan, mivel rontotta a párt hírnevét – nem anyagi jellegű – kártérítés gyanánt fizess a Szlovák Nemzeti Pártnak 10 millió …
Bővebben »Duray Miklós „politikai bűnösnek” nevezte Slotát
Duray Miklós, a szlovák parlamentben a Magyar Koalíció Pártjának képviselője szerint náci indíttatású a szlovákiai magyargyűlölet, melynek gerjesztője egyértelműen Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke. „A politikai bűnöst tehát ismerjük, a bűnös cselekedetek végrehajtóit nem” – húzta alá pénteki egri sajtótájékoztatóján Duray Miklós. Úgy fogalmazott: „Szlovákiában ma polgárnak lenni …
Bővebben »Elmérgesedő hangnem
Heves Megyei Hírlap, 2006. szeptember 2., Farkas Károly Újabb vádaskodások a szlovák–magyar viszonybanAz utóbbi napok békülékeny hangnemét egyetlen Robert Fico-nyilatkozattal sikerült veszélybe sodorni. A hangulatra Duray Miklós is rátett egy lapáttal, amikor náci indíttatásúnak nevezte a szlovákiai magyarellenességet.Zátonyra futott a békülési kísérlet Szlovákia és Magyarország között. Az újból eldurvuló nyilatkozatháborút …
Bővebben »