Több változata is megjelent a napi sajtóban
Bővebben »Éves archívum: 2004
Duray Miklós még mindig célpont
Írta: Magyar Nemzet, Kaszás Péter Meglehetősen szokatlan dolog, hogy valaki egy könyvről hónapokkal a megjelenése után írjon recenziót. Még szokatlanabb, hogy két különböző személy két különböző újságba írjon recenziót ugyanarról a könyvről, hónapokkal a megjelenése után, egyidejűleg. Néhány hete mégis ez történt. A kritikák tárgya Duray Miklós Nemzettől hazáig című …
Bővebben »Duray: Végre elvált a szar a víztől
(Magyar Nemzet)Az MSZP magára vette a kijelentést Duray Miklós, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának alelnöke a Magyar Rádióban kijelentette, hogy egyetlen eredménye volt a közös nyilatkozat nélkül lezárult Magyar Állandó Értekezletnek, ez pedig az, hogy a nemzetpolitikát illetően „végre elvált a szar a víztől”. Az MSZP visszautasította Duray szavait. Duray …
Bővebben »Tiszta víz került a pohárba – Magyar Állandó Értekezlet utolsó ülésének tanulságairól
A Pátria Rádióban 2004. november 13-án elhangzott beszélgetés szerkesztett, rövidített változata. A riporter Hominda Katalin volt. A szerkesztett változatot készítette O.N. Megjelent a Szabad Újságban, 2004. november 17-én
Bővebben »Valami elvált valamitől…
A Magyar Állandó Értekezlet 2004. november 11-i üléséről a Kossuth Rádió Határok nélkül című műsora november 15-én számolt be a helyszínen felvett nyilatkozatokkal. Az interjúkat Dezső János készítette. Az adás műsorvezetője Albert Gizella volt. Az alábbiakban e műsor szövegét tesszük közzé, szó szerint leírva
Bővebben »Állampolgárság vagy nemzetpolgárság – A kettős és a többes állampolgárságról
Megjelent Pozsonyban, a Szabad Újságban, 2004. november 10-én és Budapesten, a Hitel 2004. decemberi számában
Bővebben »Útkeresés a nemzet parlamentjébe? – A magyar–magyar kapcsolatok fejlődéséről
A beszélgetést Oriskó Norbert készítette. Pozsonyban, a Szabad Újságban jelent meg, 2004. október 13-án
Bővebben »A legszörnyűbb börtön az idegenek bitorolta szülőföld
Szervátiusz Tibor gyűjteményes kiállításának megnyitója, Debrecen, 2004. október 13.
Bővebben »Kövesdi Károly: Duray, a közellenség
(Új Szó, 2004-10-01, Kövesdi Károly) Ami közös vagy hasonló bennük: bár ezek a pamfletek sokkal inkább a szerző személyét, mint az általa képviselt értékeket vagy magának a kötetnek az írásait támadják (bár E. Fehér tesz egy-két kísérletet valamiféle elemzésre), az indulat a kényelmetlen eszméknek szól, amelyeknek képviseletéért – Duray megfogalmazásában …
Bővebben »Szülőföldünk a hazában: Felvidék
Göncz János és Bognár Béla: Szép Felvidékünk című képeskönyvének bevezetője. Edutech, Sopron, 2004
Bővebben »