Események

Duray: Végre elvált a szar a víztől

(Magyar Nemzet)Az MSZP magára vette a kijelentést Duray Miklós, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának alelnöke a Magyar Rádióban kijelentette, hogy egyetlen eredménye volt a közös nyilatkozat nélkül lezárult Magyar Állandó Értekezletnek, ez pedig az, hogy a nemzetpolitikát illetően „végre elvált a szar a víztől”. Az MSZP visszautasította Duray szavait. Duray …

Bővebben »

A jövőnkről! – időutazással

Duray Miklós a HazÁtól a nemZetig című új kötetének budapesti bemutatóján csaknem ezren szorongtak (Új Szó, Szilvássy József, 2004-05-27) Legfeljebb valamelyik padnak lehetett támaszkodni leghátul. Sokan voltak, akiknek még ennyi kényelem sem jutott. Hatalmas taps csattan, megérkezik Duray Miklós, és a HazÁtól a nemZetig című új kötetének két méltatója, Csoóri …

Bővebben »

Egy nem mindennapi könyvbemutató

(A Gondola internetes hírportál tudósítása a Hazától a Nemzetig című könyv bemutatójáról) „Miközben én ezeket a bevezető sorokat írom, Duray Miklóst emiatt a könyve miatt is vádemeléssel, az ideggyógyászati intézettel fenyegetik. Könyvét természetesen csak a titkos rendőrség olvashatta, nem az olvasók” – ezt írta Csoóri Sándor Duray egy könyvének előszavában, …

Bővebben »

Változások küszöbén – tartalom

Kiadta: Osiris Kiadó, budapest, 2000. A kötet megjelenését a Nemzeti Kulturális Alap támogatta. A kötet szerkesztésében részt vett: Oriskó Norbert és Orosz Márta.  Az előszót írta: Hamberger Judit. Pro Minoritate – könyvek. Sorozatszerkesztők: Gyurgyák János, Lőrincz Csaba, Németh Zsolt. * * * A kötet minden olyan fontos tényt, eseményt, dokumentumot, …

Bővebben »

Önrendelkezési kísérleteink – tartalom

Kiadta: Méry Ratio, Somorja, 1999. Felelős kiadó: Méry Gábor. Szerkesztette: Oriskó Norbert. Nyomdai előkészítés: Bici-Data, Galánta. Nyomta: garmond Partizánske. A könyv megjelenését a Csehországi és Szlovákiai Magyar kultúráért Alapítvány, Pázmány Péter Dunaszerdahely polgármestere és Mikulecz János támogatta. A kötet borítóján Henry Moore Király és királyné című szobra látható. * * …

Bővebben »

Csillagszilánk és tövistörek – mesekönyv – tartalom

A könyv alcíme: Cérna Géza meséi Kiadta a Madách Posonium kft, Pozsony 1994-ben. Illusztrálta Nagy Zoltán. A grafikai elrendezés Varga Lajos munkája.  Felelős szerkesztő: Cs. Liszka Györgyi. * * * Cérna Gézáról sokan azt hitték, hogy valóban egy távoli csillagról költözött a földre, mert senkit sem szeretett jobban a másiknál, …

Bővebben »

A jogvédő bizottság tevékenységének utolsó éve

(Könyv: Kettős elnyomásban) A bizottság szóvivője, Duray Miklós 1988. augusztus 15-én Pennsylvania állam Indiana városa egyetemének meghívására az USA-ba utazott egy évre. Ezt megelőzően összehívta a jogvédő bizottság tagjait, akik első ízben találkozhattak ily módon egymással. A bizottság konspirációs elve ugyanis az volt, hogy a tagok – ha csak nem …

Bővebben »

Kettős elnyomásban – tartalom

Kiadás: Püski-Corvin&HHRF, New York, 1989 bővített kiadás, Madách-Posonium, Pozsony, 1993 Fülszöveg: Amíg elnyomják a csehszlovákiai magyar kisebbséget, amíg intézményes úton nem lehet harcolni az elnyomás ellen és amíg a kisebbség az emberi jogok és a polgárjogok megsértését valóban elnyomásnak fogja érezni, addig működni fog a Bizottság. Lehet, hogy nem is mind azok …

Bővebben »

A Csehszlovákiai nonkorformisták az országban élő magyar kisebbség helyzetéről és a nemzetiségi kérdésről c. könyv szerzői

A csehszlovákiai nonkorformisták… szerzői (Könyv: Csehszlovákiai nonkorformisták az országban élő magyar kisebbség helyzetéről és a nemzetiségi kérdésről, 1989) A cikkek szerzőiről KUSÝ, Miroslav Pozsonyban élő szlovák filozófus. A 60-as években egyetemi tanszékvezető tanár, 1968 őszén Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága ideológiai osztályának vezetője volt, majd kizárták a pártból. 1977-ben csatlakozott …

Bővebben »
Megszakítás