Forrás: Magyar Nemzet, 2007.5.5. – Márciusi Charta: Új, magyar szellemi front alakul Ha a terror áldozatainak számát összevetjük a mai cinikus, üzleties intézkedések áldozatainak előre látható számával, akkor a proletárdiktatúra szelídebb korszaknak tűnik a mai dúlásokhoz képest. Aki értelmiséginek tartja magát, nem azonosulhat ezzel a kormánnyal – olvasható abban, a …
Bővebben »Duray kiszorításával az MKP-ből az autonómiatörekvések végleg lekerülhetnek a napirendről
Megjelent: Magyar Nemzet, 2007. március 31., szerző: Kaszás Péter A hét végén tartja idei kongresszusát a Magyar Koalíció Pártja (MKP). Ahogy arról a szlovák, illetve a szlovákiai magyar sajtóban szinte naponta lehet olvasni, a kongresszuson a párt átszervezése is napirendre kerül. Az egyik tervezett változtatás a párt ügyvezető alelnöki tisztségének …
Bővebben »Mihályi Molnár László: Nem incidens volt, hanem tömegtüntetés
Mihályi Molnár László tanár, publicista részt vett az idei március 15-i kassai eseményeken. Úgy látta, másképp történtek a dolgok, ahogy arról a szlovákiai napilap beszámolt. Megjelent: a Szabad Újság, 2007. március 28-i számában. HAZUGSÁGOK VÍGJÁTÉKA AZ ÚJ SZÓBAN Sajnos, az Új Szó egy hazug lap, amire sajnos nem is akar …
Bővebben »Koltay Gergely: Cérna Géza – írói álnevén: Duray Miklós (könyvbemutató)
Néhány részlet a könyvből itt olvasható. 2006. december 15-én a Magyar Kultúra Alapítvány székházában mutatták be Duray Miklós második, átdolgozott kiadásban megjelent mesekönyvét, a Cérna Géza meséit tartalmazó Csillagszilánk és tövistöreket. A könyv kiadója a somorjai Méry Ratio, Szabó Ottó felvidéki képzőművész illusztrációival. Koltay Gergely zeneszerző (Kormorán) is jelen volt az …
Bővebben »Zsebõk Csaba: Aggasztó a kormány magyarságpolitikája
Sajtófigyelő: Magyar Nemzet – Zsebők Csaba A Gyurcsány-kormány által meghirdetett nemzetpolitikai koncepció merőben új, felettébb kedvezőtlen helyzetet teremt a magyar–magyar kapcsolatokban. Erről nyilatkozott a Magyar Nemzetnek Duray Miklós, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának ügyvezető alelnöke. Úgy látja a felvidéki politikus, a magyar nemzetpolitika hanyatlása a Medgyessy-kormánnyal kezdődött; a felfelé ívelő …
Bővebben »Mács József: Karikás ostor vagy megértés?
Sajtófigyelő – Mács József írása a Szabad Újságban (2006.09.26.) „Mindenütt hazánk van, ha jól megy sorunk.” (Arisztophanész)Durayt tisztelni illenék! Nem csak a jó felkészültsége miatt, sőt még nem is a bátorsága miatt, amit a diktatúra idején tanúsított, mert hiszen akkor be kellene vallanunk a gyávaságunkat, hogy a pártállami években hallgattunk, …
Bővebben »Mihályi Molnár László: Ám hazudni azonban nem szabad!
Szabad véleménynyilvánítás: az Új Szó aug.18-án megjelent írására az érintett jogán. Remélem, hogy utoljára: Mihályi Molnár László(Néhány megjegyzés ahhoz, amire nem lehet válaszolni – Hizsnyai Zoltán cikkére)Tizenöt évig nem írtam az Új Szóba, mert egy hazudozó írására megtagadták a helyesbítést, bojkottáltam azt a fórumot, ahol a válaszadás lehetősége nélkül lehet …
Bővebben »Medveczky Attila: A legszörnyűbb börtön az idegenek bitorolta szülőföld
Medveczky Attila írása a Magyar Fórum 2006. augusztus 10-i számának 9-ik és 13-ik odalán. (A cikk címéül a szerző egy idézetet választott Duray Miklósnak 2004. október 13-án Debrecenben, Szervátiusz Tibor életmű-kiállításán elhangzott nyitóbeszédéből.) A Budapest elleni szlovák támadásra buzdító Ján Slota, a pozsonyi kormánykoalícióhoz tartozó Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke …
Bővebben »Mihályi Molnár László: Hogyan süketült meg a bolha?
Mihályi Molnár László publicita, tanár írása az Új Szó augusztus 4-i számának egyik cikkével kapcsolatban: (Tudós Hushegyi Gábornak a Gondolatban aug. 4-én megjelent irományára) Hushegyi Gábor ismét bizonyította, hogy Duray Miklós ellen nem nézetkülönbség, hanem személyes indíttatású gyűlölet vezérli a tollát , és ehhez bármi ürügyet felhasznál.Stílusából ugyan nem derül …
Bővebben »Riadó! Vágják alattunk a fát! (Maleczky József)
Kiadta a SZABAD TÉR 2006-ban. Beszédek és értekezések 2005-2006. Komlósy Zsolt emlékének. A könyv megjelenését támogatta Birkus Péter mérnök, vállalkozó (Felvidék, Komárom) és a Polgári Magyarországért Alapítvány. Szerkesztette: Maleczky József. Felelős kiadó: Somlai Zsuzsanna. Borítóterv: Bajtai zoltán. Tipográfia: Bausz Sándor. * * * A budapesti Ünnepi Könyvhéten Duray Miklós új …
Bővebben »