Megjelent a SZABAD TÉR Kft. gondozásában. Beszédek és értekezések 2004-2005. Szerkesztette: Maleczki József. Felelős kiadó: Somlai Zsuzsanna. Tipográfia: Bausz Sándor
A könyv tartalma:
Előszó (Koltay Gábor)
Nemzet és emlékezet
-
Már százhatvan éve énekeljük nemzeti himnuszunkat
(Elhangzott a sződemeteri református templomban 2004. augusztus 6.-án) -
… és építetet vala ország, állam, haza, nemzet!
(Szent István napi beszéd, 2004. augusztus 20. Balatonfüred) -
A legszörnyűbb börtön az idegenek által bitorolt szülőföld
(Szervátius Tibor gyűjteményes kiállításának megnyitója 2004. október 13. Debrecen) -
Ami éltet, az tart életben!
(A szöveg, az itt közölt szerkesztésben megjelent a Katedra c. folyóirat 2004. júniusi számában a Lilium Aurum kiadásában Dunaszerdahelyen) -
Mindig tudtuk: nekünk kell magyar egyetem!
(Megjelent: a Trianon utáni első felvidéki önálló és törvénnyel alapított magyar egyetem a Selye János Egyetem első tanévének megnyitójára kiadott emlékfüzetben 2004. szeptember, Komárom) -
Szülőföldünk a hazában: Felvidék
(Göncz János és Bognár Béla: Szép Felvidékünk c. képeskönyvének bevezetője, 2004. Edutech, Sopron) -
Kopjafák, turulok, bronzba öntött királyaink, vigyáztok-e ránk?
(A királyhelmeci dísztérről szóló könyv. Kiadja a Lórántffy Zsuzsanna Polgári Társulás, 2005., Királyhelmec) -
Március árnyékban és fényben
(Elhangzott 2005. március 15-én, Csicsón) -
Pozsony üzen Pest-Budának
(Elhangzott 2005. március 15-én, Buda várában)
Új helyzet, régi gondok
-
„Jövő, elképzelés nélkül”
(Elhangzott 2004. május 18.-án a „Magyar Közösségek Európája” c. konferencián, Párkányban) -
Nemzetünk nagyobb része már az Európai Unióban él
(Elhangzott 2004. május 19.-én a „Magyar Közösségek Európája” c. konferencián, Esztergomban) -
Mégis van magyar kérdés?
(Elhangzott 2005. március 21.-én, Pécsett) -
Útkeresés a nemzet parlamentjébe?
(Szabad Újság, 2004. október 13. Pozsony) -
Mi lesz a felvidéki magyar politika sorsa 2006-ban?
(Pátria Rádió, 2005. január 12. Pozsony, szerkesztett változat) -
Szabadkőműves volt, fasiszta lett belőle! Neve: Edvard Beneš
(Hídlap, 2005. április 30. Esztergom) -
A puszta akarat kevés, helyzetet kell teremteni
(A Patria Rádió 2004. augusztus 4.-i adásának szerkesztett változata, megjelent augusztus 11-én a Szabad Újságban, Pozsony)
Népszavazás: szavazás a nemzetről?
-
Állampolgárság vagy nemzetpolgárság
(Szabad Újság, 2004. november 10. , Pozsony; Hitel, 2004. december, Budapest) -
Tiszta víz került a pohárba!
(Pátria Rádió, 2004. november 13., Szabad Újság 2004. november 17.) -
A Magyar Jövőkép konferencia résztvevőinek nyilatkozata
(2004. november 20. , megjelent több változatban, a napi sajtóban) -
Kik állnak a NEM oldalán?
(Szabad Újság, 2004. november 30. , Pozsony) -
Nyílt levél a NEM-mel szavazókhoz!
(Magyar Nemzet, 2004. december 1. Budapest) -
Nyílt levél az IGEN-nel szavazókhoz!
(Magyar Nemzet, 2004. december 1. Budapest) -
Hatvannégy perc
(Ágoston, Duray, Tőkés versus Gyurcsány a magyar TV 1, Duna TV, Info Rádió, Klubrádió adásában, 2004. december 3., 20.00 órától) -
Ne hagyjuk rombolni a nemzetet!
(Patria Rádió 2004. december 8. , a szöveg szerkesztett változata: december 15., Szabad Újság, Pozsony) -
Utánunk a népszavazás
(A beszélgetés készült 2004 Karácsonya és Szilvesztere között. Rövidített változata megjelent
a Magyar Koalíció Pártja „Hírvivő” c. közlönyének 2005. januári számában, Pozsonyban) -
Miért szakadt ketté a MÁÉRT a legutolsó ülésén?
(Megjelent a Hitel 2005. februári számában) -
Járt-e elegendő tanulsággal december ötödike?
(A teljes szöveg első közlése. Részletek megjelentek a Szabad Újságban és a Magyar Nemzetben) -
Volt egyszer egy…, egy lesz egyszer?
(Első közlés.)
1. Függelék:
A Kossuth Rádió „Határok nélkül” c. műsorában elhangzott hangképes beszámoló a MÁÉRT 2004. november 11. záróüléséről
2. Függelék:
A Miniszterelnöki Hivatal véleménye a „Miért szakadt ketté a MÁÉRT a legutolsó ülésén?” c. tanulmányról
A HTMH véleménye a „Miért szakadt ketté a MÁÉRT a legutolsó ülésén?” c. tanulmányról
3. Függelék:
Koltay Gábor: A velünk élő Trianon c. televíziós filmsorozat 9. része
Koltay Gábor: A velünk élő Trianon c. televíziós filmsorozat 14. része
Utószó (Maleczki József)
***
További cikkek a könyvvel kapcsolatban:
Maleczki József: Új nemességet! – Duray Ne félj, csak higgy! című könyvéről
Pogány Erzsébet: Ne félj, csak higgy! – Duray Miklós új könyve