DM-cikk

Duray Miklós írásai, beszédei, illetve vele készült interjúk

Ki a magyar?

A Magyar Állandó Értekezlet mind ez ideig utolsó tanácskozásán, mely a magyar állampolgárság ügye miatt jutott csődbe, kétnapos sikertelen egyeztetési sorozat végén, 2004. november 11-én, úgy este tíz táján megkérdezte tőlem Dezső János, a Kossuth Rádió riportere, hogy mi történt, és kért, hogy ezt összegezzem röviden.

Bővebben »

A nemzet köztársasági elnöke

Nyilvánvaló, hogy a magyarországi kommunista hatalmi rendszer megbuktatásáért 1988-1990 között folytatott küzdelem – állampolgári szempontból – az 1990. évi tavaszi parlamenti választással tetőzött.

Bővebben »

A nemzetpolitika álcája II.

A „nemzeti felelősség” programja – úgy ahogy van – nagyotmondás a semmiről. A „program” jogilag egyértelmű, de félrevezető állampolgársági és idegenrendészeti törvénymódosítást is tartalmaz, a többi részének azonban csalóka gazdasági vonatkozása van.

Bővebben »

A nemzetpolitika álcája I.

Amikor 2002 tavaszutóján Magyarország maradékán ismét az immár a proletár internacionalizmus hirdetőiből a multinacionális tőke híveivé átvedlett kommunisták vették át a kormányzást (két párt színében), a nemzetpolitika, ha vállalkozás lett volna, azonnal csődöt jelenthetett volna.

Bővebben »

Kiútkeresés vagy alibizmus?

Szerkesztette Oriskó Norbert D. Kovács Józsefnek Duray Miklóssal a Pátria Rádió számára készített beszélgetése alapján. Megjelent Pozsonyban, a Szabad újságban 2005. augusztus 9-én

Bővebben »

Határkitűzők, sorompóőrök, hídverők

Az után, hogy az állítólagos európai demokraták szentesítették a trianoni békediktátumot, 1920-ban munkához láttak a határmegállapító bizottságok, amelyekben a szakavatott katonai topográfusok és földmérők mellett részt vettek az alkoholnak hódoló francia katonatisztek is, és egyből munkához láttak a helyi népi diplomácia képviselői is.

Bővebben »

Legyen úgy, mint régen volt!

Születésnapi beszélgetés Duray Miklóssal –  Elhangzott 2005. július 26-án Pozsonyban,a Pátria Rádió Pulzus c. műsorában. Készítette: Rózsár László. Szerkesztett változat.

Bővebben »
Megszakítás